A kommunizmus áldozataira emlékeztünk

|

Gajdos Attila gyertyát gyújt az áldozatokértA kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg szerte az országban a tegnapi nap folyamán. Az országos rendezvénysorozat Budapesten a Terror Házánál kezdődött még tegnap reggel. Szarvason a Milleniumi emlékmű melletti Körös-parton felállított kopjafánál emlékezett meg este hatkor a Jobbik szarvasi szervezete. 65 éve, 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogtalanul és hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát. 2000-ben nyilvánították február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává.

Törődjünk egymással!

|

Vége a politikai uborkaszezonnak, a politikusok visszatértek szabadságukról. Ezt jelzi az is, hogy kedden három sajtótájékoztatót tartottak a pártok képviselői.

Hagyják békén Eszterházyt!

|

 

Az elmúlt hetekben Eszterházy János, a felvidéki magyar mártír politikus gyalázásával volt elfoglalva a szlovákiai hatalom. A szlovák köztársasági elnök a kommunista diktatúrát visszaidéző stílusban gyalázta a felvidéki magyarság kiemelkedő alakját. Eszterházy János egész életével és halálával is bizonyította, hogy igaz ember és hazafi volt, keresztény politikus, aki a Jézusi szellemben mindig az elhagyottak és elnyomottak pártján állt.

Levélváltás Józsa Vilmossal

|

Önökhöz, mint a helyi a képviselőtestületi „zenekar” (© Babák M) tagjaihoz címezem kérdéseimet! A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 19. § (1) pontja alapján várom mielőbbi, de legalább 30 napon belüli, szíves válaszukat az alábbiakban megfogalmazott kérdéseimre!

Tanácsrendszer újratöltve?

|

A Jobbik Békés megyei képviselőcsoportja megdöbbenéssel fogadta az önkormányzati törvény tervezetével kapcsolatos kiszivárgott információkat. A tervezet szerint a megyei önkormányzatokat megfosztják intézményrendszerüktől, feladataiktól, közigazgatási szerepüktől, csak a területfejlesztési funkciót meghagyva, gyakorlatilag kiüresítik azokat. A tervek szerint a központi irányítás alatt lévő kormányhivatalok kapják meg a feladatokat.



Dopeman bazmegolása után a Népszabadság érezte feladatának, hogy beletörölje a lábát a bel- és külhoni magyarok önérzetébe.




Május 19-én tartja a Jobbik tisztújító kongresszusát, amelyen döntés születik majd arról, hogy a következő két évben kik legyenek a nemzeti párt országos vezetői.




„Jobbikos büdös magyar" * Vona Gábor: Megszorítások * Vörös és narancs oligarchák a közéletben * Hivatásos rettegők akcióban * A földvédelem eszközei - megjelent a legfrissebb Bar!kád hetilap.




A békéscsabai Jobbik szervezésében immár a hatodik alkalomhoz érkezett a Jobbik Nemzeti Kávézó elnevezésű rendezvénysorozat.




Megyénkben visszavonták Bursa Hungarica ösztöndíjakat




Május 19-én tartja a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztújító kongresszusát, amelyen döntés születik majd arról, hogy a következő két évben kik legyenek a nemzeti párt országos vezetői.




A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél Horthy Miklós frissen felavatott szobrának leöntésével kapcsolatban és kezdeményezi Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is - mondta el Szilágyi György mai sajtótájékoztatóján.




Magyarország megmentésének megoldása a magyar emberek lelki állapotának helyretételében rejlik, vissza kell adni a társadalom büszkeségét - közölte Vona Gábor.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...